Múltak

Eljutottam végre a könyvtárakba is, amelyek sok mással ellentétben teljesen ingyenesek. Mint kiderült Olaszországban az összes közgyűjtemény ingyenes, az egyetemi könyvtárakat pedig diákigazolvánnyal szintén díjmentesen lehet használni. Az egy négyzetkilométerre eső könyvtárak száma rendkívül nagy, így még távolról sem láttam az összeset. A legnagyobb a főtéren, vagyis a Piazza Maggiore-n található, ez a Biblioteca Sala Borsa. Talán a Szabó Ervinhez tudnám hasonlítani, nagy közkönyvtár, irodalom, szociológia, vizuális művészetek, történelem, folyóiratolvasó, DVD-k, CD-k, gyerekrészleg stb. Ugyanúgy van Bologna-gyűjtemény, mint a Szabó Ervinben Budapest-gy. Viszonylag nagy, viszont sajnos nagyon kevés az ülőhely, cserébe minden ingyenes, a kölcsönzést is beleértve. Meglepő részletek közé tartozott a bébi-megőrző és a könyvtár alatti romok, amelyek az üvegpadlón keresztül láthatóak. Tanulásra ennél alkalmasabbak az egyetem könyvtárai, ahol a specifikus gyűjtemények mellett sok asztal szék, viszonylagos csend és kávéautomata várja a diákokat. Internet az egyetemtől kapott jelszóval az összes könyvtárban ( a nyilvánosakat is beleértve) és az egyetem összes épületében elérhető. Sok kis könyvtár is van, a belváros különböző pontjain, az egyik filmes könyvtár pedig egy mozi oldalában található, amely részben az egyetemhez tartozik. Diákoknak speciális bérletet kínál a Cineteca di Bologna, 10 alkalom 20 euró, sajnos ezt Erasmusosok nem vehetik igénybe, de egy olasz lány segítségével próbálom kijátszani épp a rendszert. (Amúgy meglepően sok kis mozi van a városban, emellett rengeteg könyvesbolt bár, kávézó és valamilyen ismeretlen oknál fogva rengeteg fodrászat...)
A másik nagy közkönyvtár a Biblioteca dell'Achiginnasio, ez sokkal szigorúbb hangulatú, a falakat mindenhol freskók borítják és különböző kiállítások is helyet kaptak a folyosókon. Az egyik Einaudiról szól (születésének 100. évfordulója) a másik Dickens recepciójáról a régióban (??). Itt található még egy régi Teatro anatomico, anatómiai előadásokat tartottak itt évszázadokon keresztül, minden fából épült és nagyon hangulatos, bár kissé riasztó.
Színházban még nem voltam itt, de majd szeretnék, aránylag nem drága, ha hátul ül az ember. (Majd erről is írok.)
Az olasz lakótársam révén sok olasz diákkal ismerkedtem meg, az utóbbi hetekben folyamatosan diploma ünnepségekre jártunk, mert a legtöbben most végeztek. Ez itt úgy megy, hogy a szakdolgozatot be kell mutatni egy PPT-vel kísért kb. 20 perces előadás keretében az összes prof, a dékán és szülők és barátok előtt egy nagy aulában. Utána kérdéseket tesznek fel a tanárok, majd a végén ez még plusz pontokat ér és hozzájárul ahhoz, hogy az illető hogyan végez. Ezek után hivatalosan is bejelentik, hogy ki milyen eredményt ért el az 5-6 év alatt, és doktorrá (dottore) nyilvánítják, kézfogás stb. Ezek után a barátok beöltöztetik valami vicces jelmezbe az illetőt, mindenki itatja és feladatokat kell teljesítenie a városban, délután közepére már általában a padlón van a friss dottore. Ezt követi egy uzsonna/fogadás/vacsora a családdal és barátokkal otthon, majd este buli barátokkal és még külön diplomázási bulit is szoktak tartani egy másik napon. Az új dottorek ismertetőjele a járásképtelenségen kívül a babérkoszorú piros szalaggal, amelyet egész nap viselnek szinte (pláne mikor már részegek.) Az egyik "festa di laurea"-t, amely egy héttel követte a srác diplomázását egy elhagyatott házban és környékén tartották San Chierloban, a hegyek közt, kb. 40 percnyi autóútra Bolognától. A srác szüleié és nagyszüleié volt a ház és teljesen elhagyatottan állt a dombok közt, ettől kicsit arrébb volt egy még használható házikó és előtte egy nagy tér és istálló, itt tartották a bulit, nagyon jó volt kb. 70 emberrel, de ennek részletezése nem erre a blogra való, viszont amiért előhoztam az az a film, amelyet az elhagyatott házban forgattak 2 éve, valós események alapján. A film címe L'Uomo Che Verrá vagyis szó szerint Az ember/férfi, aki jönni fog. Mint kiderült 1944-ben véres mészárlást hajtottak végre itt (vagyis Marzabottoban, San Chierlotol nem messze egy kis hegyi faluban) a nácik, hogy leverjék a régió partizán ellenállóit. Ennek során egy falu teljes lakosságát kiirtották (min 770 ember), beleértve az összes nőt, öreget és gyereket. Erről szól a film egy néma kislány szemén keresztül, nagyon érdekes, nagyon jól van fényképezve, érdemes megnézni. Rám különösen nagy hatással volt, pláne, hogy nem ismertem a "történet végét" viszont jártam ott ahol játszódik, akkor még teljesen tudatlanul. 
Érdekes, hogy milyen utakon jut el az ember a történelemhez (bár lehet, hogy az én tudásom volt eredetileg nagyon hiányos...)