2013. január 24., csütörtök

Groningen lezárva

Hihetetlen hogy már órákban érdemes számolni az ittlétemet, kilenc óra múlva lépek ki a koli ajtaján, tizenhat óra múlva pedig felszáll a gépen Eindhovenből és az országot is elhagyom, és végleg vége mindennek.
Igazából csak pozitívumokat tudok sorolni azzal a kiegészítéssel, hogy sokkal több pozitívumra számítottam. Groningent én a keblemre ölelném egészében úgy ahogy van, szippantom a szebbnél szebb utcák aromáját naponta. Nézegetem, hogy milyen az élet kis hazámon kívül, szaporán fedezgetem fel a nagyvilág ezer titkát, közben felváltva kortyolgatok sörikét és vla-t (ez az iható puding). Az egyetemen voltak hasznos óráim is, amiken tényleg tanultam vagy más szempontút mint otthon, vagy olyat aminek van értelme, megdolgoztattak rendesen. Volt néhány jó arc itt a koliban akikkel elröhögcséltünk vagy elbeszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Voltam holland focimeccsen, megtanultam biciklizés közben enni, kibővítettem angol szókincsemet, begyakoroltam pár étel elkészítését, kaptam egy nagy adag szép képeslapot és el tudom hitetni emberekkel hogy tudok diszkótáncolni.
Ugyanakkor nem kétséges az, hogy nálamnál életrevalóbb emberek sokkal többet elértek volna, én elég sok dolgot elügyetlenkedtem részben saját nyomorékságom miatt, részben azért mert életemben először voltam Erasmuson. Jótanács, hogy aki Erasmusra meg, az intézze úgy, hogy az otthoni egyetemén egyetlen hajszálat se kelljen keresztbe tennie. Másrészt meg ne higgye hogy az élet axiómái mások, mert a tanulás-alvás-társasági élet hármasságból az egyetemistának bizony itt is ki kell választania azt a kettőt amire időt akar szakítani.
Ha azt nézem, hogy a tervekkel ellentétben a szakdolgozat megírásával konkrétan semmit nem haladtam (tudás felhalmozásával igen, de megírással nem), hollandul abszolút nem tanultam meg, sőt holland emberrel alig találkoztam, akkor csupán az akadémiai előmenetel terén is sok kihagyás volt. Az egy dolog hogy az előzetes tervekkel ellentétben alig utazgattam, de Groningenen belül is annyi minden van még amit nem láttam, a Prinsenhof, hajómúzeum, fókakórház, a falmászóközpont, satöbbi. Meg annyi minden mellett a barátkozós kompetenciáimat is erősen túlbecsültem, és igazából továbbra is utálom az embereket.
Ami döntő pozitívum mégis, hogy önellátás terén mély vízbe voltam dobva, életemben először tényleg magamnak kellett elintézni mindent amit akartam, az adminisztrálástól a ruhamosásig bezárólag. És ha nem is mondhatom, hogy kitűnően, mert a fentebbiekben azért elég sok negatívumot írtam, ami összefügg az önellátással mert hát minden mindennel összefügg, azért életképesség tantárgyból összességében mégiscsak átcsusszantam egy kettessel.
Páran kérdezgetik, hogy most milyenek az érzelmeim a hazamenéssel kapcsolatban, ami azért furcsa kérdés mert nekem köztudottan nincsenek érzelmeim. A hazamenés utáni bulik biztos jók lesznek, és szintúgy jó lesz mindenkit viszontlátni, de azért azt hiszem Groningen jobban fog hiányozni, mint ahogy ittlétem alatt hiányzott Magyarország.
Kaphatnám a kérdést, hogy a barátságokból mi fog megmaradni. Valami fog. Akik eddig is tették, valószínűleg a jövőben is el fog kapdosni cseten. Két német sráccal nagyjából meg van ígérve hogy meg fogjuk egymást látogatni. Nyáron várható Barcelonában, ami igen komoly indok volt hogy a házigazda csajnak beszólogatás helyett inkább kedvesen válaszoljak.

A repülőgépem csütörtök este fél nyolckor száll le Liszt Ferihegy 2b-n.

2013. január 19., szombat

Lakás, lakhatás, lehetőségek


[Prológ, skippelhető] Tegnap este halált megvető bátorsággal indultam neki a városnak. Igen, halált megvető bátorságról beszélhetünk, mert a helyzet az, hogy tegnap esett itt egy kis hó. Hurrá, izé, akármi. Na de én igazából ezt nem láttam, csak mesélték, egyébként meg a kis jelzésértékű hóesést megelőzően és követően zuhogott a téli eső. De mint ahogy a hóesésből következtethettünk rá, a hőmérséklet igencsak kellemetlenül alacsonyra zuhant errefelé is, bár alapvetően tűrhető téli időnek mondanám, de így esővel kombinálva inkább csak veszélyes. Mert ugyebár természetszerűleg a víz azonnal megfagyott a talajon, amint azzal érintkezésbe került, így pedig olyan csodálatos jégréteget kaptunk itt, hogy korcsolyázni lehetett volna rajta. Én két okból döntöttem a sétálás mellett: 1) spóroltam 3 eurot, 2) inkább csúszkálok a két lábamon, minthogy a francia sofőrök kezébe adjam az életemet, akik egyébként sem valami ügyesek, de ha még ráadásul csúszik is az út... nem akartam megkockáztatni, a zebrákon való átkelést így is kisebb halálközeli élményként éltem meg, de mégiscsak olyan volt, mintha az én kezemben lenne az életem, mert eldönthettem, hogy lelépek e a járdáról, avagy sem, bár az is igaz, ha a kocsi megcsúszik, akkor aztán mindegy, hogy a járdán vagy az úttesten toporgok. Na jó, kicsit eltúloztam talán a kérdést, de a lényeg. Jégréteg, csúszkálás, 45 perc séta. Mindezt miért? 

[Lényeg] Mentem meglátogatni a szlovén lányokat, végre láttam hol laknak. Nos. Ez a kétszemélyes studio távolról sem olyan kényelmes dolog, két szoba, nem túl kicsik, nem túl nagyok, viszont teljesen üresek (na jó, mintha az én szobám úgy tömve volna, de valahogy még sincs az az üresség és barátságtalanság érzésem. Lehetne mondjuk a szőnyeg nem szürke, hanem mittomén, narancssárga, vagy piros, meg akkor már a fal is valami ilyesmi, de így is teljesen élhető). A konyha az az átjárófolyosón helyezkedik el, számomra inkább idegesítő helyen, a rezsó lapjai pedig hát elképesztő picinyek. És még sorolhatnám a hátrányait, pl, hogy az ürességet azt teljes komolysággal kell vennünk, semmilyen felszerelés nem jár a szobával, kapsz egy ágyat, egy asztalt meg egy széket, aztán csókolom, szerezz be minden tányért, edényt, még a zuhanyfüggönyt is! De tényleg mindent. Most képzeljük el, ha nekem ezeket itt mind be kell szereznem. A lakbérkülönbség pedig csupán havi 30 euro. Oké, akkor mondhatjuk, hogy ott van az a csúcsszuper C.A.F. nevezetű csoda, ami tulajdonképpen egy lakhatási támogatás dolog a francia államtól, na de kérem ezek a franciák... No erről a következő információkhoz sikerült jutnom az elmúlt hónapokban:

Elintézni ezt a támogatást iszonyatosan nehéz, a franciák mindent túlbonyolítanak, és lassan és rosszul csinálnak (ismerős?). A legviccesebb az, hogy olybá tűnik minden egyes pályázót valahogy másképp bírálnak el, néha még a papírok is különböznek amiket bekérnek tőlük, dacára annak, hogy teszem azt ugyanolyan idősek, ugyan azt tanulják, ugyanolyan az anyagi hátterük éééés még ráadásul ugyanabból az országból is jöttek. Teljesen esetleges módon akadnak meg procedúrák teljesen esetleges indokokkal, ki korábban, ki később kap értesítést a döntésről, és a megítélt összeg mindig kevesebb a vártnál. Továbbá ha nincs résen az ember, akkor nem is kap támogatást az itt tartózkodásának teljes időtartamára. Tul.képp még hát akkor se, ha résen van.
Mi a baj még a kollégiummal? A kaukció. 450 euro/per fő. Tehát a bérleti díj dupláját kell a kollégium pénztárában pihentetni, egészen a távozásunk pillanatáig, ami egyrészről szép meg jó, hiszen ha nem tesszük tönkre a berendezést, akkor végül is 450 euroval indulunk haza, ami tök jó, na de akinek nincs ennyi plusz pénze, hogy azt ott pihentethesse, és történetesen itt kint helyben lenne rá szüksége, az bizony megszívta rendesen.
További lehetőség itt Tours-ban, a nem studo koliszoba (ugye a studiok kétszemélyesek, két szobával, viszonylag elviselhető méretű fürdőszobával, mért mondom ezt? Oda is kilyukadok mindjárt). A koliszoba előnye és egyben hátránya, hogy a konyha közös. Ez azt jelenti, hogy ismerni fogod a szomszédaidat, nem úgy mint a studio szobák esetében. Az esetek nagy többségében a szobák tartalmaznak egy elképesztően picinyke WC-fürdőszobát, amit konkrétan úgy kell elképzelni, hogy a lehajtott WC ülőke tetején állva fogsz zuhanyozni, ha tetszik ha nem. De ami szobákat láttam, azok igazából felújított, darabok, a probléma velük, hogy nagyon picik, a fal pedig rendkívül hideg, volt szerencsém egy éjszakát egy ilyenben tölteni, hát szétfagy az ember lába, ha éppen az van közelebb a falhoz. Ez még mindig olcsó, 250 alatt meg lehet úszni havonta, plusz a C.A.F., ami lutri, hogy épp mennyi, de van.
További lehetőség, az egyéb studio-lakás, nem kollégiumban (merthogy a legtöbb kollégium kint van a halálban), hanem a városközpontban. Ilyen lakást sokat láttam itt, ezek a franciák nagyon be vannak rendezkedve erre az egyedül élés dologra, úgyh ahogy elnézem ilyenekből bőven van választék, persze ha épp szabadok. De ne számítsunk rá, hogy 450 alatt kapunk ilyet. Jah, és vegyük számításba, hogy szerintem az egész városban még egyetlen lifttel sem találkoztam, továbbá a belváros az gyakorlatilag középkori házak gyülekezőhelye, szóval ha ilyet választunk, akkor nagy eséllyel tart fitten minket a lépcsőzés.
Amit én választottam az egy collocation, vagyis lakótársas megoldásosság. 80 négyzetméter, két háló, nappali, konyha, spájz, WC-fürdőszoba külön (ezt tudom értékelni nagyon) ééés saját mosógép. Ami nem elhanyagolható tényező szerintem, mert ugyebár rajtam kívül minden ismerősöm vándorolgathat a mosodába a szennyesével, plusz mivel többnyire szárítóval sem rendelkeznek, a szárítógépet is igénybe kénytelenek venni, ami további értékes időt, és aprót emészt fel. Persze ennek is megvan a maga hátránya, mert ki tudja milyen lakótársat fog ki az ember magának, én speciel azt nyertem, hogy az itt tartózkodásom 2. vagy 3. havában a lakótársam összejött egy csajjal, aki hezitálás nélkül azonnal be is költözött, a kutyájával együtt. Hurrá. Nemrég a macskát is hozták, további hurrák szakadatlanul. De úgy érzem még így is jól jártam, nem bánom, hogy kimaradtam a koli feelingből, ugyanakkor mégis van kinek szólni, ha egy 4 centi átmérőjű pókkal találom szembe magam és éppenséggel megáll bennem az ütő. Érdekessége (?) ennek a lakásnak továbbá, hogy szerződés nélkül lakok itt, így egyrészt olcsóbb, 300 havonta, másrészt viszont nem igényelhettem C.A.F.-ot, ami igazából úgy érzem azt eredményezte, hogy a francia bürokrácia nem vett el az életemből 2-3 évet az idegbajoskodás eredményeképp.

2013. január 15., kedd

2013. január 1., kedd

Január elseje

A karácsonyt otthon, Budapesten töltöttem, de szilveszterre visszajöttem Bolognába, túl vagyok egy otthoni és egy olasz vizsgán is, véget ért egy év, kezdődik a január, a vizsgaidőszak 4 olasz nyelvű vizsgával és egy olasz beadandóval + otthonra is vannak még feladatok, utána pedig a szakmai gyakorlat februártól.
Az eddigiek alapján egyáltalán nem egyszerű teljesíteni a követelményeket Erasmusosként. Persze nem hiszem, hogy megbuktatnának, akkor se, ha rosszul teljesítenék, de mivel szeretnék tényleg tanulni és érdekelnek az órák a jó jegy elérése már sok ráfordított energiával jár. Egy beadandó vagy kiselőadás sokkal több időt vesz igénybe, mint magyarul vagy akár angolul. Még december elején kellett egy egy órás kiselőadást tartanom olaszul PPT-vel, hát nagyon félelmetes volt. Végül jól sikerült, persze nem volt hibátlan, de értették, hogy mit akarok és ez nagy sikerélmény volt. Az olasz nyelvi kurzus lezárult, van egy B1-es papírom (ami nem sokat ér, de a semminél több) otthon is levizsgáztam Spinozából. Most jön majd a neheze januárban. 
Érdekes élmény volt 3 hónap után egy hetet otthon tölteni. 3 hó persze nem sok, de nekem eddig ez a leghosszabb idő, amelyet egy huzamban otthontól távol töltöttem. Visszatérve félig-meddig turistának éreztem magam a hatalmas és gyönyörű, de kicsit idegen és félelmetes Budapesten (a kis Bolognához képest).
Majdnem minden barátommal sikerült találkoznom, bulizni, ügyeket intézni, beszélgetni, aztán a családdal is eltöltöttem pár napot, karácsonykor még hó is esett, majd 26-án este 13 órás buszút után hullafáradtan megérkeztem vissza Bolognába. Karácsonyi és szilveszteri vacsorák, bulik és napsütés fogadott, holnap(után) pedig el kéne kezdeni visszarázódni a mindennapokba és tanulni, könyvtárazni. Hamarosan biciklim és macskánk is lesz....és már megint mosogatni kéne..