Hihetetlen hogy már órákban érdemes számolni az ittlétemet, kilenc óra múlva lépek ki a koli ajtaján, tizenhat óra múlva pedig felszáll a gépen Eindhovenből és az országot is elhagyom, és végleg vége mindennek.
Igazából csak pozitívumokat tudok sorolni azzal a
kiegészítéssel, hogy sokkal több pozitívumra számítottam. Groningent én a
keblemre ölelném egészében úgy ahogy van, szippantom a szebbnél szebb
utcák aromáját naponta. Nézegetem, hogy milyen az élet kis hazámon
kívül, szaporán fedezgetem fel a nagyvilág ezer titkát, közben felváltva
kortyolgatok sörikét és vla-t (ez az iható puding). Az egyetemen voltak
hasznos óráim is, amiken tényleg tanultam vagy más szempontút mint
otthon, vagy olyat aminek van értelme, megdolgoztattak rendesen. Volt
néhány jó arc itt a koliban akikkel elröhögcséltünk vagy elbeszélgettünk
az élet nagy kérdéseiről. Voltam holland focimeccsen, megtanultam
biciklizés közben enni, kibővítettem angol szókincsemet, begyakoroltam
pár étel elkészítését, kaptam egy nagy adag szép képeslapot és el tudom
hitetni emberekkel hogy tudok diszkótáncolni.
Ugyanakkor
nem kétséges az, hogy nálamnál életrevalóbb emberek sokkal többet
elértek volna, én elég sok dolgot elügyetlenkedtem részben saját
nyomorékságom miatt, részben azért mert életemben először voltam
Erasmuson. Jótanács, hogy aki Erasmusra meg, az intézze úgy, hogy az
otthoni egyetemén egyetlen hajszálat se kelljen keresztbe tennie.
Másrészt meg ne higgye hogy az élet axiómái mások, mert a
tanulás-alvás-társasági élet hármasságból az egyetemistának bizony itt
is ki kell választania azt a kettőt amire időt akar szakítani.
Ha
azt nézem, hogy a tervekkel ellentétben a szakdolgozat megírásával
konkrétan semmit nem haladtam (tudás felhalmozásával igen, de megírással
nem), hollandul abszolút nem tanultam meg, sőt holland emberrel alig
találkoztam, akkor csupán az akadémiai előmenetel terén is sok kihagyás
volt. Az egy dolog hogy az előzetes tervekkel ellentétben alig
utazgattam, de Groningenen belül is annyi minden van még amit nem
láttam, a Prinsenhof, hajómúzeum, fókakórház, a falmászóközpont,
satöbbi. Meg annyi minden mellett a barátkozós kompetenciáimat is erősen
túlbecsültem, és igazából továbbra is utálom az embereket.
Ami
döntő pozitívum mégis, hogy önellátás terén mély vízbe voltam dobva,
életemben először tényleg magamnak kellett elintézni mindent amit
akartam, az adminisztrálástól a ruhamosásig bezárólag. És ha nem is
mondhatom, hogy kitűnően, mert a fentebbiekben azért elég sok
negatívumot írtam, ami összefügg az önellátással mert hát minden
mindennel összefügg, azért életképesség tantárgyból összességében
mégiscsak átcsusszantam egy kettessel.
Páran kérdezgetik, hogy
most milyenek az érzelmeim a hazamenéssel kapcsolatban, ami azért furcsa
kérdés mert nekem köztudottan nincsenek érzelmeim. A hazamenés utáni
bulik biztos jók lesznek, és szintúgy jó lesz mindenkit viszontlátni, de
azért azt hiszem Groningen jobban fog hiányozni, mint ahogy ittlétem
alatt hiányzott Magyarország.
Kaphatnám a kérdést, hogy a
barátságokból mi fog megmaradni. Valami fog. Akik eddig is tették, valószínűleg a
jövőben is el fog kapdosni cseten. Két német sráccal nagyjából meg
van ígérve hogy meg fogjuk egymást látogatni. Nyáron várható Barcelonában, ami igen komoly indok volt hogy a házigazda csajnak beszólogatás helyett inkább kedvesen válaszoljak.
A repülőgépem csütörtök este fél nyolckor száll le Liszt Ferihegy 2b-n.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése