2012. november 28., szerda

Az én utcám

Lassan több, mint két hónapja vagyok itt Bolognában és kezdenek mindennapivá válni a középkori utcák, templomok, tornyok. Persze még eltévedek időnként és meg lehet még lepődni. Pár napja is ez történt, amikor a szomszédos utcában újra megnyitottak egy régen kultikusnak számító mozit. A ceremónia keretében koncerteket és vetítéseket tartottak. Az este témája az én utcám volt, a Via del Pratello, amelyről eddig is tudtam, hogy tele van bárokkal, kávézókkal, kocsmákkal és, hogy a diákok jelentős része ide jár esténként, de azt nem tudtam, hogy itt volt annak idején az első szabad olasz rádió (Radio Alice) volt itt egy kommuna-szerűség is a kilencvenes években és egy alkohol maraton 9 éve. Az erről készült filmet teljesen véletlenül a rendező és az -időközben még súlyosabban alkoholista- szereplőgárda közvetlen szomszédságából néztük végig. Előttem ült a kb. 2 m magas és hasonlóan széles szőke Luna, a Pratello transzvesztita divája (Luna, la trans del Pratello) mellettem pedig a 2003-as alkohol maraton egyik győztese, aki most kb 40 éves lehet és a film alatt folyamatosan ivott, kiabált és olyan szag áradt belőle amit a K-Eu-i alkoholista barátaink is megirigyelhetnének. Ezek mellett persze ez egy nagyon régi utca, még azokban az időkben épült, amikor a város kanálisok hálózata volt (kb. mint Velence) emellett itt található a Basilica di San Franceso (belül található egy Giotto mű is) a Bar de Marchi a környék legjobb késdobáló kocsmája társaságában, ahol Salvador Dali hasonmása csapolja a sört. Éjszaka főleg diákokkal lehet találkozni, nappal viszont a keményvonalas alkoholistáké a terep. Van itt még sok kis kellemes osteria (olcsóbb étterem) ahol 5 euróért tökéletesen meg lehet ebédelni, galériák, mozi, színház és pakisztániak által fenntartott kisboltok, ahol éjszaka is lehet alkoholt kapni. Folyamatosan szedik a szemetet, ezért a város sokkal tisztább, mint Dél-Olaszország városai, de még így is lehet néha érdekes dolgokat találni, például sértetlen pulóvereket, biciklivázat és legutóbb egy gitárt. Hát ez az én utcám..
Csak egy dolog hiányzik innen, az eső illata. Az eső nagyon is esik, viszont mivel kevés a zöld terület ezért nem lehet érezni azt a tipikus ázott föld illatot, amit otthon megszoktam, tegnap éjjel zuhogott az eső, de nem volt illata és félálomban nem tudtam eldönteni, hogy esik-e vagy sem...most először lett honvágyam 2 hónap után.
Hogy valami hasznosat is megosszak, Erasmus-szervezésű eseményen alig voltam, inkább a helyiekkel járunk el, sokkal jobb (és olcsóbb) helyeket mutatnak. Igazából az itt a legnagyobb baj az Erasmusos bulikkal, hogy a leggagyibb helyekre szervezik őket, ahova olaszok nem is járnak, csak külföldiek és 5 éve lejárt rádiózene megy a háttérben. Időpocsékolás itt tölteni az estéket, amikor annyi igazán jó hely van a városban, ahova Erasmusokkal is lehet persze menni, magánszervezésben.
Az egyetem által kínált ingyenes nyelvi kurzuson is részt veszek, október végén kezdődött a kurzus, heti kétszer 2 óra plusz 20 óra önálló feladatvégzés az internetes tananyagok segítségével. A B1es csoportba kerültem és nagyon hasznosnak találom, nagyon sok anyagot kapunk a tanártól. Emellett az összes órám olaszul van és a legtöbb baráttal ismerőssel is olaszul beszélek, de még ez is kevés. Visszagondolva otthonról heti 2-3 szor pár órában tanulni egy nyelvet nagyon kevés. Elméletig Tandemezni is fogok, ez tulajdonképpen nyelvcserét jelent, ez is az egyetem adatbázisán keresztül történik. (Persze magyarral nem olyan egyszerű, de általában az angolt ajánlom fel ilyenkor.) A legtöbb tanár csak konstatálta, hogy külföldi vagyok és kész, ezzel szemben az egyik italianisztikás tanár (Metrica Comparativa) kifejezetten el volt ragadtatva, hogy van egy magyar az óráján, folyamatosan kérdez a nyelvünkről, hangjainkról, verselésekről és majd magyar verset is fel kell olvasnom a csoportnak. Az ő óráin sok olyat is megtudtam a saját nyelvemről az olasz fényében, amely eddig fel sem tűnt..még magyar szakosként sem.
Egy másik órán jövő héten egyórás prezentációt kell tartanom PPT-vel olasz 16. századi színházról és nagyon félek. Majd azután még írok...
(Ps.: A buszon megbüntettek 60 euróra, mert nem volt jegyem, az itteni ellenőrök bizonyos szempontból még az otthoninál is rosszabbak, bár nem hittem, hogy ez lehetséges...)

2012. november 12., hétfő

Féltáv



Már több, mint 50 napja vagyok Firenzében, de még mindig úgy érzem, mintha csak most jöttem volna. Fantasztikus ez a lehetőség, hogy külföldön tanulhatunk, és ennyi új ismeretet szerezhetünk ilyen rövid idő alatt!
Az egyetemen az óráim teljesen különbözőek, van köztük nagy előadás és gyakorlat is. Általában 120 percesek, de van egy 180 perces is köztük. A latin nyelvgyakorlat abból áll, hogy az óra első felében nyelvtanozunk (a tanárnő nyomtatott lapokkal készül), majd a második szakaszban Seneca: Az élet rövidségéről c. művét fordítjuk. Ezt teljesen normális és hatékony módszernek tartom, viszonylag lassú tempóban haladunk, de amit éppen veszünk, azt alaposan átrágjuk. Jövő héten lesz az első „próba-teszt”, kíváncsi leszek hogyan sikerül majd. Egy másik kurzuson olyasmit tanulok, amit a BA-n folytatott Bölcsészettudományi Informatika minoromhoz tudnék jól beilleszteni, a tömegkommunikációs elméletekről és technikákról beszél a professzor. Számomra a legnehezebbnek a művészettörténet óra bizonyul, rengeteg az anyag és gyors a tempó, a tanárnő pedig közölte az elején, hogy ő nem kedveli az erasmusos tanulókat… Nekünk külön névsorunk van, és minden órán fel kell iratkozni… Sajnos a gratis olasz nyelvkurzusnak a múlt héten lett vége, amit nagyon sajnálok, mivel remek csapat voltunk kifejezetten jó tanárnővel, így gondolkozom a B1-es szint elvégzésén önköltségre (nem vészes, 1 hónap 35 euró).
Amit a legjobban élvezek ebben az egészben, azok az erasmusos programok. Az AEGEE által rengeteg utazáson, összejöveteleken és különböző rendezvényeken vehettem részt, ahol sok új ismeretségre és barátra tettem szert idáig, és ez folyamatosan csak bővül! Visznek bennünket mindenfelé, és mindent megtesznek a szórakoztatásunk végett (pl. tombola-húzás a buszon, melyen különböző nyereményeket kapunk), igazán jól szervezett az egész és vidám a társaság. Jártam Sienában, San Marinóban, Rómában, és ezen a hétvégén Chianti-ba mentünk (Firenze külső borvidéke). Ezeken a helyeken olyan élményekkel gazdagodom, melyekről idáig csak könyvekben olvastam, tényleg úgy érzem teljesen feltölt pozitív energiával az ittlétem!
Két olasz, egy szlovák, és egy kínai lánnyal, valamint egy romániai fiúval lakom együtt, akikkel igazán szép az élet! Nagyon szerencsések vagyunk, hogy így kerültünk össze, ennél jobbat elképzelni sem tudnék! Teljesen harmonikusan és humorban gazdagon telnek napjaink, valaki mindig főz, valaki mindig takarítgat, valaki mindig feldobja a másik kedvét. Segítőkész mindenki; mi tényleg szívből élvezzük, hogy itt lehetünk! Szabadidőnkben hatalmasakat bulizunk természetesen, vagy éppen eljárunk futni, alapvetően én biciklivel közlekedem a városban, már TV-nk is van, és persze sok a vendégünk. Mindenki belecsempészi a maga kultúráját és szokásait az életvitelünkbe, ami izgalmassá teszi a hétköznapokat, és a kétnyelvűség jellemez bennünket, mivel a kínai és olasz lányok az angoljukat próbálják fejleszteni, mi többiek pedig az olasszal dobálózunk.
A piszkos anyagiak pedig… nos igen, a pénzt nagyon be kell osztani, mert gyorsan fogy, de gondolom ez mindenütt így van…

2012. november 6., kedd

Múltak

Eljutottam végre a könyvtárakba is, amelyek sok mással ellentétben teljesen ingyenesek. Mint kiderült Olaszországban az összes közgyűjtemény ingyenes, az egyetemi könyvtárakat pedig diákigazolvánnyal szintén díjmentesen lehet használni. Az egy négyzetkilométerre eső könyvtárak száma rendkívül nagy, így még távolról sem láttam az összeset. A legnagyobb a főtéren, vagyis a Piazza Maggiore-n található, ez a Biblioteca Sala Borsa. Talán a Szabó Ervinhez tudnám hasonlítani, nagy közkönyvtár, irodalom, szociológia, vizuális művészetek, történelem, folyóiratolvasó, DVD-k, CD-k, gyerekrészleg stb. Ugyanúgy van Bologna-gyűjtemény, mint a Szabó Ervinben Budapest-gy. Viszonylag nagy, viszont sajnos nagyon kevés az ülőhely, cserébe minden ingyenes, a kölcsönzést is beleértve. Meglepő részletek közé tartozott a bébi-megőrző és a könyvtár alatti romok, amelyek az üvegpadlón keresztül láthatóak. Tanulásra ennél alkalmasabbak az egyetem könyvtárai, ahol a specifikus gyűjtemények mellett sok asztal szék, viszonylagos csend és kávéautomata várja a diákokat. Internet az egyetemtől kapott jelszóval az összes könyvtárban ( a nyilvánosakat is beleértve) és az egyetem összes épületében elérhető. Sok kis könyvtár is van, a belváros különböző pontjain, az egyik filmes könyvtár pedig egy mozi oldalában található, amely részben az egyetemhez tartozik. Diákoknak speciális bérletet kínál a Cineteca di Bologna, 10 alkalom 20 euró, sajnos ezt Erasmusosok nem vehetik igénybe, de egy olasz lány segítségével próbálom kijátszani épp a rendszert. (Amúgy meglepően sok kis mozi van a városban, emellett rengeteg könyvesbolt bár, kávézó és valamilyen ismeretlen oknál fogva rengeteg fodrászat...)
A másik nagy közkönyvtár a Biblioteca dell'Achiginnasio, ez sokkal szigorúbb hangulatú, a falakat mindenhol freskók borítják és különböző kiállítások is helyet kaptak a folyosókon. Az egyik Einaudiról szól (születésének 100. évfordulója) a másik Dickens recepciójáról a régióban (??). Itt található még egy régi Teatro anatomico, anatómiai előadásokat tartottak itt évszázadokon keresztül, minden fából épült és nagyon hangulatos, bár kissé riasztó.
Színházban még nem voltam itt, de majd szeretnék, aránylag nem drága, ha hátul ül az ember. (Majd erről is írok.)
Az olasz lakótársam révén sok olasz diákkal ismerkedtem meg, az utóbbi hetekben folyamatosan diploma ünnepségekre jártunk, mert a legtöbben most végeztek. Ez itt úgy megy, hogy a szakdolgozatot be kell mutatni egy PPT-vel kísért kb. 20 perces előadás keretében az összes prof, a dékán és szülők és barátok előtt egy nagy aulában. Utána kérdéseket tesznek fel a tanárok, majd a végén ez még plusz pontokat ér és hozzájárul ahhoz, hogy az illető hogyan végez. Ezek után hivatalosan is bejelentik, hogy ki milyen eredményt ért el az 5-6 év alatt, és doktorrá (dottore) nyilvánítják, kézfogás stb. Ezek után a barátok beöltöztetik valami vicces jelmezbe az illetőt, mindenki itatja és feladatokat kell teljesítenie a városban, délután közepére már általában a padlón van a friss dottore. Ezt követi egy uzsonna/fogadás/vacsora a családdal és barátokkal otthon, majd este buli barátokkal és még külön diplomázási bulit is szoktak tartani egy másik napon. Az új dottorek ismertetőjele a járásképtelenségen kívül a babérkoszorú piros szalaggal, amelyet egész nap viselnek szinte (pláne mikor már részegek.) Az egyik "festa di laurea"-t, amely egy héttel követte a srác diplomázását egy elhagyatott házban és környékén tartották San Chierloban, a hegyek közt, kb. 40 percnyi autóútra Bolognától. A srác szüleié és nagyszüleié volt a ház és teljesen elhagyatottan állt a dombok közt, ettől kicsit arrébb volt egy még használható házikó és előtte egy nagy tér és istálló, itt tartották a bulit, nagyon jó volt kb. 70 emberrel, de ennek részletezése nem erre a blogra való, viszont amiért előhoztam az az a film, amelyet az elhagyatott házban forgattak 2 éve, valós események alapján. A film címe L'Uomo Che Verrá vagyis szó szerint Az ember/férfi, aki jönni fog. Mint kiderült 1944-ben véres mészárlást hajtottak végre itt (vagyis Marzabottoban, San Chierlotol nem messze egy kis hegyi faluban) a nácik, hogy leverjék a régió partizán ellenállóit. Ennek során egy falu teljes lakosságát kiirtották (min 770 ember), beleértve az összes nőt, öreget és gyereket. Erről szól a film egy néma kislány szemén keresztül, nagyon érdekes, nagyon jól van fényképezve, érdemes megnézni. Rám különösen nagy hatással volt, pláne, hogy nem ismertem a "történet végét" viszont jártam ott ahol játszódik, akkor még teljesen tudatlanul. 
Érdekes, hogy milyen utakon jut el az ember a történelemhez (bár lehet, hogy az én tudásom volt eredetileg nagyon hiányos...) 

2012. november 5., hétfő

Arról hogy melyik város a legszebb

Ma az egyetem kávézójában összeakadtam két olasz szemináriumi társammal, az egyik Rómából jött, a másik Bolognából (nemtom minek jön el onnan, biztos nem tudta előre milyen szép lány megy oda), és kitört a nagy eszmélkedés, hogy a Bologna-Róma-Groningen-Budapest négyesből melyik várost mire tartjuk.
A bolognai srác nagyon büszke volt arra, hogy övék a világ első egyeteme, ezt jól a római haverja orra alá dörgölte, akit nekem kellett megvédenem, hogy Rómában is volt valami farkas meg két kölök, szóval azért ott is vannak történelmi gyökerek.
Aztán rátértek arra, hogy fikázzák Groningent, hogy mennyire csúnya, nulla hangulat, modern kotyvalék az egész. Alig tértem magamhoz. Elvben ők is tanulnak történelmet is, elkezdtem mondani, hogy de hát minden utcában van néhány XVII. századi ház, utcahangulatok, azért az nem semmi. De hogy ez nekik modern szar.
Mert állítólag (nem tudom, nem jártam ott), Bolognában az egész belváros középkori házakból áll, és megvan a középkori városfal, és csak az Armani-Gucci-Versace ruhájú emberekről lehet tudni, hogy nem a középkorban járunk. A római srácot nem mertem megkérdezni, mert még a végén előadja, hogy ott tógában járnak az utcán az emberek. A tizenhetedik század pedig modern szar.
Ekkor elkezdtek Budapesttel példálózni, hogy milyen szép, úgy finoman utaltam rá, hogy ami szép az XIX. századi nálunk. Bizony. A pesti rakpart házai is. A budavári kastély is. Húúúha. Jó, persze tudjuk, hogy vannak budavári házak az ülőfülkével meg minden, de az elég kis része a városnak.
Erre elkezdték mondani, hogy de Pesten milyen jó bulik vannak, a Szimplára emlékszem egyedül, de mondott még párat a gyerek tűrhető kiejtéssel. Itt néderalföldön meg a bulik is laposak.
Hát, így tudtam meg, hogy egy csúnya agyonmodernizált városban élek ahol bulik sincsenek, és azok is rosszak.