2013. január 24., csütörtök

Groningen lezárva

Hihetetlen hogy már órákban érdemes számolni az ittlétemet, kilenc óra múlva lépek ki a koli ajtaján, tizenhat óra múlva pedig felszáll a gépen Eindhovenből és az országot is elhagyom, és végleg vége mindennek.
Igazából csak pozitívumokat tudok sorolni azzal a kiegészítéssel, hogy sokkal több pozitívumra számítottam. Groningent én a keblemre ölelném egészében úgy ahogy van, szippantom a szebbnél szebb utcák aromáját naponta. Nézegetem, hogy milyen az élet kis hazámon kívül, szaporán fedezgetem fel a nagyvilág ezer titkát, közben felváltva kortyolgatok sörikét és vla-t (ez az iható puding). Az egyetemen voltak hasznos óráim is, amiken tényleg tanultam vagy más szempontút mint otthon, vagy olyat aminek van értelme, megdolgoztattak rendesen. Volt néhány jó arc itt a koliban akikkel elröhögcséltünk vagy elbeszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Voltam holland focimeccsen, megtanultam biciklizés közben enni, kibővítettem angol szókincsemet, begyakoroltam pár étel elkészítését, kaptam egy nagy adag szép képeslapot és el tudom hitetni emberekkel hogy tudok diszkótáncolni.
Ugyanakkor nem kétséges az, hogy nálamnál életrevalóbb emberek sokkal többet elértek volna, én elég sok dolgot elügyetlenkedtem részben saját nyomorékságom miatt, részben azért mert életemben először voltam Erasmuson. Jótanács, hogy aki Erasmusra meg, az intézze úgy, hogy az otthoni egyetemén egyetlen hajszálat se kelljen keresztbe tennie. Másrészt meg ne higgye hogy az élet axiómái mások, mert a tanulás-alvás-társasági élet hármasságból az egyetemistának bizony itt is ki kell választania azt a kettőt amire időt akar szakítani.
Ha azt nézem, hogy a tervekkel ellentétben a szakdolgozat megírásával konkrétan semmit nem haladtam (tudás felhalmozásával igen, de megírással nem), hollandul abszolút nem tanultam meg, sőt holland emberrel alig találkoztam, akkor csupán az akadémiai előmenetel terén is sok kihagyás volt. Az egy dolog hogy az előzetes tervekkel ellentétben alig utazgattam, de Groningenen belül is annyi minden van még amit nem láttam, a Prinsenhof, hajómúzeum, fókakórház, a falmászóközpont, satöbbi. Meg annyi minden mellett a barátkozós kompetenciáimat is erősen túlbecsültem, és igazából továbbra is utálom az embereket.
Ami döntő pozitívum mégis, hogy önellátás terén mély vízbe voltam dobva, életemben először tényleg magamnak kellett elintézni mindent amit akartam, az adminisztrálástól a ruhamosásig bezárólag. És ha nem is mondhatom, hogy kitűnően, mert a fentebbiekben azért elég sok negatívumot írtam, ami összefügg az önellátással mert hát minden mindennel összefügg, azért életképesség tantárgyból összességében mégiscsak átcsusszantam egy kettessel.
Páran kérdezgetik, hogy most milyenek az érzelmeim a hazamenéssel kapcsolatban, ami azért furcsa kérdés mert nekem köztudottan nincsenek érzelmeim. A hazamenés utáni bulik biztos jók lesznek, és szintúgy jó lesz mindenkit viszontlátni, de azért azt hiszem Groningen jobban fog hiányozni, mint ahogy ittlétem alatt hiányzott Magyarország.
Kaphatnám a kérdést, hogy a barátságokból mi fog megmaradni. Valami fog. Akik eddig is tették, valószínűleg a jövőben is el fog kapdosni cseten. Két német sráccal nagyjából meg van ígérve hogy meg fogjuk egymást látogatni. Nyáron várható Barcelonában, ami igen komoly indok volt hogy a házigazda csajnak beszólogatás helyett inkább kedvesen válaszoljak.

A repülőgépem csütörtök este fél nyolckor száll le Liszt Ferihegy 2b-n.

2013. január 19., szombat

Lakás, lakhatás, lehetőségek


[Prológ, skippelhető] Tegnap este halált megvető bátorsággal indultam neki a városnak. Igen, halált megvető bátorságról beszélhetünk, mert a helyzet az, hogy tegnap esett itt egy kis hó. Hurrá, izé, akármi. Na de én igazából ezt nem láttam, csak mesélték, egyébként meg a kis jelzésértékű hóesést megelőzően és követően zuhogott a téli eső. De mint ahogy a hóesésből következtethettünk rá, a hőmérséklet igencsak kellemetlenül alacsonyra zuhant errefelé is, bár alapvetően tűrhető téli időnek mondanám, de így esővel kombinálva inkább csak veszélyes. Mert ugyebár természetszerűleg a víz azonnal megfagyott a talajon, amint azzal érintkezésbe került, így pedig olyan csodálatos jégréteget kaptunk itt, hogy korcsolyázni lehetett volna rajta. Én két okból döntöttem a sétálás mellett: 1) spóroltam 3 eurot, 2) inkább csúszkálok a két lábamon, minthogy a francia sofőrök kezébe adjam az életemet, akik egyébként sem valami ügyesek, de ha még ráadásul csúszik is az út... nem akartam megkockáztatni, a zebrákon való átkelést így is kisebb halálközeli élményként éltem meg, de mégiscsak olyan volt, mintha az én kezemben lenne az életem, mert eldönthettem, hogy lelépek e a járdáról, avagy sem, bár az is igaz, ha a kocsi megcsúszik, akkor aztán mindegy, hogy a járdán vagy az úttesten toporgok. Na jó, kicsit eltúloztam talán a kérdést, de a lényeg. Jégréteg, csúszkálás, 45 perc séta. Mindezt miért? 

[Lényeg] Mentem meglátogatni a szlovén lányokat, végre láttam hol laknak. Nos. Ez a kétszemélyes studio távolról sem olyan kényelmes dolog, két szoba, nem túl kicsik, nem túl nagyok, viszont teljesen üresek (na jó, mintha az én szobám úgy tömve volna, de valahogy még sincs az az üresség és barátságtalanság érzésem. Lehetne mondjuk a szőnyeg nem szürke, hanem mittomén, narancssárga, vagy piros, meg akkor már a fal is valami ilyesmi, de így is teljesen élhető). A konyha az az átjárófolyosón helyezkedik el, számomra inkább idegesítő helyen, a rezsó lapjai pedig hát elképesztő picinyek. És még sorolhatnám a hátrányait, pl, hogy az ürességet azt teljes komolysággal kell vennünk, semmilyen felszerelés nem jár a szobával, kapsz egy ágyat, egy asztalt meg egy széket, aztán csókolom, szerezz be minden tányért, edényt, még a zuhanyfüggönyt is! De tényleg mindent. Most képzeljük el, ha nekem ezeket itt mind be kell szereznem. A lakbérkülönbség pedig csupán havi 30 euro. Oké, akkor mondhatjuk, hogy ott van az a csúcsszuper C.A.F. nevezetű csoda, ami tulajdonképpen egy lakhatási támogatás dolog a francia államtól, na de kérem ezek a franciák... No erről a következő információkhoz sikerült jutnom az elmúlt hónapokban:

Elintézni ezt a támogatást iszonyatosan nehéz, a franciák mindent túlbonyolítanak, és lassan és rosszul csinálnak (ismerős?). A legviccesebb az, hogy olybá tűnik minden egyes pályázót valahogy másképp bírálnak el, néha még a papírok is különböznek amiket bekérnek tőlük, dacára annak, hogy teszem azt ugyanolyan idősek, ugyan azt tanulják, ugyanolyan az anyagi hátterük éééés még ráadásul ugyanabból az országból is jöttek. Teljesen esetleges módon akadnak meg procedúrák teljesen esetleges indokokkal, ki korábban, ki később kap értesítést a döntésről, és a megítélt összeg mindig kevesebb a vártnál. Továbbá ha nincs résen az ember, akkor nem is kap támogatást az itt tartózkodásának teljes időtartamára. Tul.képp még hát akkor se, ha résen van.
Mi a baj még a kollégiummal? A kaukció. 450 euro/per fő. Tehát a bérleti díj dupláját kell a kollégium pénztárában pihentetni, egészen a távozásunk pillanatáig, ami egyrészről szép meg jó, hiszen ha nem tesszük tönkre a berendezést, akkor végül is 450 euroval indulunk haza, ami tök jó, na de akinek nincs ennyi plusz pénze, hogy azt ott pihentethesse, és történetesen itt kint helyben lenne rá szüksége, az bizony megszívta rendesen.
További lehetőség itt Tours-ban, a nem studo koliszoba (ugye a studiok kétszemélyesek, két szobával, viszonylag elviselhető méretű fürdőszobával, mért mondom ezt? Oda is kilyukadok mindjárt). A koliszoba előnye és egyben hátránya, hogy a konyha közös. Ez azt jelenti, hogy ismerni fogod a szomszédaidat, nem úgy mint a studio szobák esetében. Az esetek nagy többségében a szobák tartalmaznak egy elképesztően picinyke WC-fürdőszobát, amit konkrétan úgy kell elképzelni, hogy a lehajtott WC ülőke tetején állva fogsz zuhanyozni, ha tetszik ha nem. De ami szobákat láttam, azok igazából felújított, darabok, a probléma velük, hogy nagyon picik, a fal pedig rendkívül hideg, volt szerencsém egy éjszakát egy ilyenben tölteni, hát szétfagy az ember lába, ha éppen az van közelebb a falhoz. Ez még mindig olcsó, 250 alatt meg lehet úszni havonta, plusz a C.A.F., ami lutri, hogy épp mennyi, de van.
További lehetőség, az egyéb studio-lakás, nem kollégiumban (merthogy a legtöbb kollégium kint van a halálban), hanem a városközpontban. Ilyen lakást sokat láttam itt, ezek a franciák nagyon be vannak rendezkedve erre az egyedül élés dologra, úgyh ahogy elnézem ilyenekből bőven van választék, persze ha épp szabadok. De ne számítsunk rá, hogy 450 alatt kapunk ilyet. Jah, és vegyük számításba, hogy szerintem az egész városban még egyetlen lifttel sem találkoztam, továbbá a belváros az gyakorlatilag középkori házak gyülekezőhelye, szóval ha ilyet választunk, akkor nagy eséllyel tart fitten minket a lépcsőzés.
Amit én választottam az egy collocation, vagyis lakótársas megoldásosság. 80 négyzetméter, két háló, nappali, konyha, spájz, WC-fürdőszoba külön (ezt tudom értékelni nagyon) ééés saját mosógép. Ami nem elhanyagolható tényező szerintem, mert ugyebár rajtam kívül minden ismerősöm vándorolgathat a mosodába a szennyesével, plusz mivel többnyire szárítóval sem rendelkeznek, a szárítógépet is igénybe kénytelenek venni, ami további értékes időt, és aprót emészt fel. Persze ennek is megvan a maga hátránya, mert ki tudja milyen lakótársat fog ki az ember magának, én speciel azt nyertem, hogy az itt tartózkodásom 2. vagy 3. havában a lakótársam összejött egy csajjal, aki hezitálás nélkül azonnal be is költözött, a kutyájával együtt. Hurrá. Nemrég a macskát is hozták, további hurrák szakadatlanul. De úgy érzem még így is jól jártam, nem bánom, hogy kimaradtam a koli feelingből, ugyanakkor mégis van kinek szólni, ha egy 4 centi átmérőjű pókkal találom szembe magam és éppenséggel megáll bennem az ütő. Érdekessége (?) ennek a lakásnak továbbá, hogy szerződés nélkül lakok itt, így egyrészt olcsóbb, 300 havonta, másrészt viszont nem igényelhettem C.A.F.-ot, ami igazából úgy érzem azt eredményezte, hogy a francia bürokrácia nem vett el az életemből 2-3 évet az idegbajoskodás eredményeképp.

2013. január 15., kedd

2013. január 1., kedd

Január elseje

A karácsonyt otthon, Budapesten töltöttem, de szilveszterre visszajöttem Bolognába, túl vagyok egy otthoni és egy olasz vizsgán is, véget ért egy év, kezdődik a január, a vizsgaidőszak 4 olasz nyelvű vizsgával és egy olasz beadandóval + otthonra is vannak még feladatok, utána pedig a szakmai gyakorlat februártól.
Az eddigiek alapján egyáltalán nem egyszerű teljesíteni a követelményeket Erasmusosként. Persze nem hiszem, hogy megbuktatnának, akkor se, ha rosszul teljesítenék, de mivel szeretnék tényleg tanulni és érdekelnek az órák a jó jegy elérése már sok ráfordított energiával jár. Egy beadandó vagy kiselőadás sokkal több időt vesz igénybe, mint magyarul vagy akár angolul. Még december elején kellett egy egy órás kiselőadást tartanom olaszul PPT-vel, hát nagyon félelmetes volt. Végül jól sikerült, persze nem volt hibátlan, de értették, hogy mit akarok és ez nagy sikerélmény volt. Az olasz nyelvi kurzus lezárult, van egy B1-es papírom (ami nem sokat ér, de a semminél több) otthon is levizsgáztam Spinozából. Most jön majd a neheze januárban. 
Érdekes élmény volt 3 hónap után egy hetet otthon tölteni. 3 hó persze nem sok, de nekem eddig ez a leghosszabb idő, amelyet egy huzamban otthontól távol töltöttem. Visszatérve félig-meddig turistának éreztem magam a hatalmas és gyönyörű, de kicsit idegen és félelmetes Budapesten (a kis Bolognához képest).
Majdnem minden barátommal sikerült találkoznom, bulizni, ügyeket intézni, beszélgetni, aztán a családdal is eltöltöttem pár napot, karácsonykor még hó is esett, majd 26-án este 13 órás buszút után hullafáradtan megérkeztem vissza Bolognába. Karácsonyi és szilveszteri vacsorák, bulik és napsütés fogadott, holnap(után) pedig el kéne kezdeni visszarázódni a mindennapokba és tanulni, könyvtárazni. Hamarosan biciklim és macskánk is lesz....és már megint mosogatni kéne..

2012. december 26., szerda

Karácsony Erasmus edition


A kórus
Na ez az én karácsonyfám.
Ünnepek környékén két pártra szakad az Erasmus társadalom. A hazamenőkre és a maradókra. Nos én a maradók csapatát erősítem nagy erőkkel. A barátaim nagyobbik hányada szintén maradt, a két román barátnőm közül az egyik és a két szlovén lány. Az egy szem horvát barátnőm viszont hazament, így nemzete nem volt képviselve a 24-ére beiktatott kis éneklős körsétánkon. Ugyanis elhatároztuk, hogy megmutatjuk a francia családoknak milyen dalokat énekelünk karácsonykor arra messze, keleten. A magyar repertoárból a Pásztorok, pásztorokat választottam megtanítandónak, és el kell mondjam, hogy nagyon tehetségesen énekelték ezt a kis magyar dalt. Melengette is a szívemet, hogy élőben hallhatok magyar szót itten Franciaország szívében, mert azért az mégis más, mint amikor telefonon beszélek. Persze hozzá kell tenni, hogy számukra ez közel halandzsa volt, ahogy nekem is közel halandzsa volt az ő dalaik, de a szlovén esetében mondjuk kifejezetten beleképzeltem szavakat, hogy azt márpedig én értem. De elszámoltam magam ezzel, végülis szláv nyelv esetében nem célravezető feltétlenül a latin szavakból kiindulni. (Szlovénul/horvátul egyébként határozottan meg kéne tanulnom. Bakancslistára felvésve).
Szóval 24-én este jól elindultunk meghódítani Nord-Tours-t, de meg kell állapítsam, hogy a francia családok távolról sem fogadták kitörő örömmel az igyekezetünket. A legtöbben elhajtottak, közölték, hogy nincs idejük. Egy dalt végighallgatni azért szerintem nem igazán időrablás kategória, de ők tudják. Azért voltak akik meghallgattak és aranyosak voltak.
Madalina terülj terülj asztalkája
Minta Madalina vacsorájából,
jobbra fenn a szlovén lányok sütije,
balra lent a z én világbajnok mézeskalácsom. :D
A nem túl sikeres dalolászás után a két szlovén lány átjött hozzám ünnepelni, zenét hallgatni, enni, inni, beszélgetni. Nagyon kellemes estét töltöttünk így hármasban, majd itt is aludtak, mivel itt Toursban se karácsonykor, se szilveszterkor nincs éjszakai busz (szilveszterkor? what the hell?!). De nem csak ezért aludtak itt, megbeszéltük, hogy másnap nálam sütjük meg a desszertet amit a román lányhoz viszünk, merthogy Madalina meghívtott minket magához, és el kell mondjam, ki is tett magáért nagyon. A szlovén lányok valami joghurtos piskótát csináltak, én mézeskalácsot, mert az elmaradhatatlan. Meg is veregetem mindkét kezemmel mindkét vállam, mert teljesen tökéletesre sikerült, büszke vagyok magamra. 
Madalina 4 fogásos tradicionális román vacsorát rittyentett, és ezúttal semmiből nem felejtette ki a sót, szóval határozottan nagyon jól sikerültek az ételek. A vacsora után egyébként elkezdtük énekelni egymás dalait is, és a román közepén  Mada anyukája épp telefonált, úgyhogy szépen előadtuk neki telefonban a dalt. Meg lettünk dicsérve, azt hitte, hogy Mada román barátai énekeltek, de bizony távolról sem. Egyúttal egy meghívást is kaptunk a következő karácsonyra, hogy jól megmutassák milyen egy igazi, hagyományos román karácsony. Ötletnek jó, de félek, hogy a családom megfojtana egy kiskanál vízben ha még egy karácsonyt távol töltenék :D Majd meglátjuk.
Vacsi és éneklés után megnéztünk egy rémes amerikai filmet, aztán alvás. Hát kérem nem egyszerű bizony 15 centin aludni, de azért megoldható (egyszemélyes ágyban ketten :D ).
Egyébként határozottan furcsa erre a karácsonyi bolt-nyitva-tartás. 24-e idén ugye hétfőre esett, és az még rendben volna, hogy a boltok sokáig nyitva vannak, mert hát ez még nem ünnepnap a szó szoros értelmében, de míg mondjuk a magyarok hajlamosak lennének a 24-i munkanapjukat kiváltani valami szombati szenvedéssel, itt még azok a boltok is nyitva voltak amik hagyományosan hétfőn zárva vannak (pl. pékség). Bizarre. 

2012. december 20., csütörtök

Vöröslámpák



Hollandia kapcsán elég könnyen a kurvákra és a vöröslámpás negyedekre terelődhet a szó, hát akkor mint a szak hollandiai kiküldöttje, feladatomnak érzem, hogy ezekről is írjak. Ha emlékszünk a Pendragon legendáról vett idézetre, akkor szigorúan elítélő arckifejezést vettem magamra, és talán nem árt előre leszögezni, hogy semmi jó etikába ütköző dolgot nem vittem véghez, a pofátlan fotózáson kívül.
Szóval Groningenben is van két utcája a kurváknak, Amszterdamban meg egész negyedük, de azt most hagyjuk. Az utcák kívülről teljesen ártatlanul néznek ki, mint a kép is mutatja; elsőre én is véletlen keveredtem oda, amikor gyorsabb utat kerestem az egyetemhez. A hollandok elég természetesnek veszik a dolgok, kábé olyan természetességgel, hogy van aki fodrász és van aki kurva, és a kettő egyenértékű foglalkozás minden etikai különbségtétel nélkül. Ezt jelzi, hogy a kurvák utcáiba előszeretettel tesznek templomot, zsinagógát, illetve óvodát, látszólag minden fenntartás nélkül. Idővel azért feltűnik, hogy ezen utcákban inkább csak férfiak mászkálnak, illetve aki megteheti az sötétített merciből autóból száll ki.
A házak földszinti ablakaiból integetnek ki a nénik, akkor már csak kevés ruha van rajtuk, Groningenben csak mosolyognak, Amszerdamban kihajolnak a járókelőért az utcára, ennyi a különbség. A felsőbb emelteken lakóházak vannak, és normális foglalkozású emberek, illetve egyetemi hallgatók simán eléldegélnek ott.
Amúgy a szekszboltok anyaga is érdekes, műtestrészek minden testrészben, méretben és színben kaphatók. Nekem legjobban a tapadókoronggal a fürdőszoba falára akasztható műpina tetszett:). Akkora legendás eszközt, mint Prágában van, nem láttam.
Az ablakok száma alapján a groningeni kurvák számát ötvenre tippeltem, de ha váltott műszakban bérlik az ablakot és a hozzá tartozó munkaszobát akkor több. Gyanítom, hogy magyar állampolgár is van köztük, egy nap két igen gyanús nő elkezdett magyarul beszélgetni a közelemben, és egy igazi jó romát simán el lehet adni mulattként vagy kifakult négerként. Amszterdamban meg állítólag külön van nyíregyházi utca az onnan származó lányok miatt.
A legviccesebb mégis a groningeni olcsóbb utcában látott ablakkép, amit befotóztam ide nektek, kábé cégérként vannak kirakva a harminccentis bűbrokik sorba minden ablakba, mintha a vörös függöny és a vörös lámpa egyébként nem lenne elég. Az árak változóak, egy 40-es kövér bajszos négert 20-asért meg lehet kapni egy jól kinéző cicababa 50 euróba fáj.




2012. november 28., szerda

Az én utcám

Lassan több, mint két hónapja vagyok itt Bolognában és kezdenek mindennapivá válni a középkori utcák, templomok, tornyok. Persze még eltévedek időnként és meg lehet még lepődni. Pár napja is ez történt, amikor a szomszédos utcában újra megnyitottak egy régen kultikusnak számító mozit. A ceremónia keretében koncerteket és vetítéseket tartottak. Az este témája az én utcám volt, a Via del Pratello, amelyről eddig is tudtam, hogy tele van bárokkal, kávézókkal, kocsmákkal és, hogy a diákok jelentős része ide jár esténként, de azt nem tudtam, hogy itt volt annak idején az első szabad olasz rádió (Radio Alice) volt itt egy kommuna-szerűség is a kilencvenes években és egy alkohol maraton 9 éve. Az erről készült filmet teljesen véletlenül a rendező és az -időközben még súlyosabban alkoholista- szereplőgárda közvetlen szomszédságából néztük végig. Előttem ült a kb. 2 m magas és hasonlóan széles szőke Luna, a Pratello transzvesztita divája (Luna, la trans del Pratello) mellettem pedig a 2003-as alkohol maraton egyik győztese, aki most kb 40 éves lehet és a film alatt folyamatosan ivott, kiabált és olyan szag áradt belőle amit a K-Eu-i alkoholista barátaink is megirigyelhetnének. Ezek mellett persze ez egy nagyon régi utca, még azokban az időkben épült, amikor a város kanálisok hálózata volt (kb. mint Velence) emellett itt található a Basilica di San Franceso (belül található egy Giotto mű is) a Bar de Marchi a környék legjobb késdobáló kocsmája társaságában, ahol Salvador Dali hasonmása csapolja a sört. Éjszaka főleg diákokkal lehet találkozni, nappal viszont a keményvonalas alkoholistáké a terep. Van itt még sok kis kellemes osteria (olcsóbb étterem) ahol 5 euróért tökéletesen meg lehet ebédelni, galériák, mozi, színház és pakisztániak által fenntartott kisboltok, ahol éjszaka is lehet alkoholt kapni. Folyamatosan szedik a szemetet, ezért a város sokkal tisztább, mint Dél-Olaszország városai, de még így is lehet néha érdekes dolgokat találni, például sértetlen pulóvereket, biciklivázat és legutóbb egy gitárt. Hát ez az én utcám..
Csak egy dolog hiányzik innen, az eső illata. Az eső nagyon is esik, viszont mivel kevés a zöld terület ezért nem lehet érezni azt a tipikus ázott föld illatot, amit otthon megszoktam, tegnap éjjel zuhogott az eső, de nem volt illata és félálomban nem tudtam eldönteni, hogy esik-e vagy sem...most először lett honvágyam 2 hónap után.
Hogy valami hasznosat is megosszak, Erasmus-szervezésű eseményen alig voltam, inkább a helyiekkel járunk el, sokkal jobb (és olcsóbb) helyeket mutatnak. Igazából az itt a legnagyobb baj az Erasmusos bulikkal, hogy a leggagyibb helyekre szervezik őket, ahova olaszok nem is járnak, csak külföldiek és 5 éve lejárt rádiózene megy a háttérben. Időpocsékolás itt tölteni az estéket, amikor annyi igazán jó hely van a városban, ahova Erasmusokkal is lehet persze menni, magánszervezésben.
Az egyetem által kínált ingyenes nyelvi kurzuson is részt veszek, október végén kezdődött a kurzus, heti kétszer 2 óra plusz 20 óra önálló feladatvégzés az internetes tananyagok segítségével. A B1es csoportba kerültem és nagyon hasznosnak találom, nagyon sok anyagot kapunk a tanártól. Emellett az összes órám olaszul van és a legtöbb baráttal ismerőssel is olaszul beszélek, de még ez is kevés. Visszagondolva otthonról heti 2-3 szor pár órában tanulni egy nyelvet nagyon kevés. Elméletig Tandemezni is fogok, ez tulajdonképpen nyelvcserét jelent, ez is az egyetem adatbázisán keresztül történik. (Persze magyarral nem olyan egyszerű, de általában az angolt ajánlom fel ilyenkor.) A legtöbb tanár csak konstatálta, hogy külföldi vagyok és kész, ezzel szemben az egyik italianisztikás tanár (Metrica Comparativa) kifejezetten el volt ragadtatva, hogy van egy magyar az óráján, folyamatosan kérdez a nyelvünkről, hangjainkról, verselésekről és majd magyar verset is fel kell olvasnom a csoportnak. Az ő óráin sok olyat is megtudtam a saját nyelvemről az olasz fényében, amely eddig fel sem tűnt..még magyar szakosként sem.
Egy másik órán jövő héten egyórás prezentációt kell tartanom PPT-vel olasz 16. századi színházról és nagyon félek. Majd azután még írok...
(Ps.: A buszon megbüntettek 60 euróra, mert nem volt jegyem, az itteni ellenőrök bizonyos szempontból még az otthoninál is rosszabbak, bár nem hittem, hogy ez lehetséges...)