2012. november 5., hétfő

Arról hogy melyik város a legszebb

Ma az egyetem kávézójában összeakadtam két olasz szemináriumi társammal, az egyik Rómából jött, a másik Bolognából (nemtom minek jön el onnan, biztos nem tudta előre milyen szép lány megy oda), és kitört a nagy eszmélkedés, hogy a Bologna-Róma-Groningen-Budapest négyesből melyik várost mire tartjuk.
A bolognai srác nagyon büszke volt arra, hogy övék a világ első egyeteme, ezt jól a római haverja orra alá dörgölte, akit nekem kellett megvédenem, hogy Rómában is volt valami farkas meg két kölök, szóval azért ott is vannak történelmi gyökerek.
Aztán rátértek arra, hogy fikázzák Groningent, hogy mennyire csúnya, nulla hangulat, modern kotyvalék az egész. Alig tértem magamhoz. Elvben ők is tanulnak történelmet is, elkezdtem mondani, hogy de hát minden utcában van néhány XVII. századi ház, utcahangulatok, azért az nem semmi. De hogy ez nekik modern szar.
Mert állítólag (nem tudom, nem jártam ott), Bolognában az egész belváros középkori házakból áll, és megvan a középkori városfal, és csak az Armani-Gucci-Versace ruhájú emberekről lehet tudni, hogy nem a középkorban járunk. A római srácot nem mertem megkérdezni, mert még a végén előadja, hogy ott tógában járnak az utcán az emberek. A tizenhetedik század pedig modern szar.
Ekkor elkezdtek Budapesttel példálózni, hogy milyen szép, úgy finoman utaltam rá, hogy ami szép az XIX. századi nálunk. Bizony. A pesti rakpart házai is. A budavári kastély is. Húúúha. Jó, persze tudjuk, hogy vannak budavári házak az ülőfülkével meg minden, de az elég kis része a városnak.
Erre elkezdték mondani, hogy de Pesten milyen jó bulik vannak, a Szimplára emlékszem egyedül, de mondott még párat a gyerek tűrhető kiejtéssel. Itt néderalföldön meg a bulik is laposak.
Hát, így tudtam meg, hogy egy csúnya agyonmodernizált városban élek ahol bulik sincsenek, és azok is rosszak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése