2012. szeptember 29., szombat

Sok-sok nekifutás...

Lassan két hete vagyok itt, bonyodalmak vannak dögivel... a szállásprobléma végül megoldódott, egy maximálisan optimális lakást sikerült találnom a dóm és a Piazza della Signoria között, kb. 250-270 euró lesz rezsivel együtt egy hónapra, amire azt mondom, hogy jónak számít, főleg a centro-ban. Vettem egy bicajt is, így azzal róhatom majd az utakat! Az egyetemen eddig minden simán ment, kivéve az egyik órámat, amit ugyanis nem tart meg a tanárnő az érdeklődők hiánya miatt... így most valahogy el kell intéznem, hogy a másik Paleográfiára járhassak, ami már megy 2 hete... egyébként nagyon lazán veszik ezeket a dolgokat, semmilyen más dokumentumot nem kell kitöltenem, nem kell külön irodákba járkálnom, egy van ahol mindent intéztek, bár oda előre fel kell iratkozni, és csak H-SZ-P-en van fogadás. Amint a diákigazolványom megérkezik, emailben tájékoztatnak. Amire mindenképp szükségem van, az az ú.n. 'Code Fiscale' ergo adószám, ez mindenhez kelletik. Ez is a jövő hétre marad, ahogyan az olasz nyelvtanfolyam is, amit biztosítanak az erasmusosok számára díjmentesen. Nem utolsó sorban, a külföldi diákokat nagyon összetartja az AEGEE, a firenzei erasmus szervezet, például vasárnap 12 euróért visznek busszal Sienába, tegnap éjszaka pedig 'Free Botellon Party' volt, ahol ehettünk-ihattunk-táncolhattunk. Rengeteg az erasmusos diák, így jó a csapat, és mi magyarok is kapásból öten vagyunk, a többi országból is van legalább 2-3 emberke. Az már körvonalazódott erőteljesen, hogy a pénz, amit kapunk ide nagyon kevés... a terveim 180 fokos fordulatot vettek, novembertől biztosan munkát kell keresnem, hogy tudjam finanszírozni a túlélésemet... amihez kell a nyelvtudás, így arra rá kell feküdnöm teljes erőbedobással.
Az idő errefelé mindig nagyon meleg, az olaszok segítőkészek és jó arcok, persze vannak kivételek. 2 napja volt az Iggy & the Stooges koncert, kissé brutálisra sikeredett... az emberek ittasak voltak és lökdösődtek, sokan elhagyták a dolgaikat a nagy tömegben... rólam az ernyőmet szakították le, amit a táskámhoz kötöztem az elején, de én a szerencsések közé tartoztam: az esemény végén megtaláltam a földön sértetlenül, tőlem 10 méterre...
Majd még jelentkezem!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése